Gyengénlátóknak

Egy megosztó citrusféle

Zöldhéjú Meyer citrom

A Meyer citrom kétségkívül a téli szezon legkeresettebb – egyben legellentmondásosabb – termékeinek egyike

Hasonlóan egy, most közelebbről meg nem nevezett autómárka típusához, a Meyer citrom megosztja a közvéleményt: akad, aki igazi gourmand-ként elismerően csettint egyet és imádja, míg mások csak fanyalognak a neve hallatán. Az eredetileg Kínában őshonos citrusféle Frank Nicholas Meyer botanikus után kapta a nevét. A holland származású szakember a 20. század elején talált rá kínai tanulmányútja során. A szakirodalom sem tudja pontosan, miként alakult ki, leginkább természetes (citrom és mandarin vagy citrom és narancs) hibridként tartják számon.

A Meyer citrom csak szezonálisan elérhető, jellemzően január és február hónapok során beszerezhető, majd amilyen hirtelen megjelent, ugyanolyan gyorsan el is tűnik. Citrusféle, amely leginkább a két végén kicsúcsosodó külsejéről és a sima héjáról ismerhető fel.

A citrommal ellentétben úgy hámozhatjuk, akár a narancsot és a belseje is hasonlóan szétszedhető. A színe gyakran a narancséhoz hasonlít, de erős sárgás árnyalattal. (akad zöldhéjú is, bár a magyar piacokon ez szinte beszerezhetetlen). Íze karakteres, fanyar, s meglepő módon alig hasonlít a citroméra. Mindezek ellenére remek C-vitamin forrás és folsavban is igen gazdag.

Forralt bor ízesítéséhez éppúgy használható, mint (gyümölcs)levesek ízvilágának megbolondításához. Kitűnő alapanyag sütemények tésztájához is vagy éppen egy remek tart au citron (francia citromtorta) elkészítéséhez.

 

 

Francia citromtorta

A LEHEL CSARNOK AJÁNLATA:

 

FRANCIA CITROMTORTA (TART AU CITRON)

 

 

Hozzávalók:

A tésztához:

 

A töltelékhez:

 

A habhoz:

 

 

Elkészítés:

Tészta: A tojássárgáját és a cukrot összekeverjük, majd egy kis vizet hozzáadunk, hogy folyósabb legyen. Az apró darabokra vágott vajat elkeverjük a liszttel (szitáljuk át, ha finom állagú tésztát szeretnénk!). A lisztkupac közepébe vájt kráterbe öntsük be a cukros tojássárgáját és gyúrjuk össze.

Az így nyert tésztával béleljünk ki egy közepes (25-26 cm átmérőjű) sütőformát úgy, hogy a forma oldalára is jusson belőle. 180 fokosra melegített sütőben 20 perc alatt kisütjük.

Töltelék: 2 Meyer citrom héját reszeljük le és a többi citrom levét is facsarjuk ki. A cukorral és a liszttel elkeverve kis lángon melegítjük.

Hozzáadjuk a felvert tojásokat és nagy lángon – folyamatos kevergetés mellett – megfőzzük. Ne égessük le! Amikor krémes állagúvá válik a töltelék, levesszük a tűzhelyről és az időközben kisült tésztára öntjük.

Hab: a tojásfehérjéket keményre verjük és cukrot, sütőport adunk hozzá. Óvatosan a torta tetejére terítjük és 15 percre betesszük a 130 fokra melegített sütőbe. Amint a hab bebarnul, kivesszük és kihűtjük. Hidegen tálaljuk. Ízlés szerint porcukorral meghintjük és/vagy gyümölcsszeletekkel (kivi- vagy citromkarikákkal) tálaljuk.

 

 

Jó étvágyat!

 

További cikkek