Libára fel!

November 11. Márton napja – hagyományosan liba- vagy lúdlakomával ünnepeljük – de vajon miért?

Eredete még a római időkbe nyúlik vissza, amikor november 11-e, azaz a téli évnegyed kezdetének alkalmából csaptak nagy lakomát a tehetősek. Jellemzően lúd került az asztalra, ami a háború istenének, Marsnak a szent madara volt. A latin avis Martis szókapcsolat népies szóhasználata eredményeképpen „született” meg a Márton-nap.

A hagyomány szerint a magyar kereszténység előtti időszakban (az államalapítás előtt) Szent istvánt álmában megsegítette Tours-i Szent Márton, aki így – Szűz Mária mellett – Magyarország hivatalos patrónusává vált. A kereszténység elterjedésével a lakoma eredete is idomult az államvalláshoz: ennek értelmében mivel Márton napja a karácsonyt megelőző 40 napos böjt előtti utolsó lehetőség a bőséges falatozásra, eleink ezt kihasználva nem sajnálták maguktól a zsíros falatokat, melyeket aztán az ekkorra éppen kiforró újborral öblítettek le.

A tél beálltával kellett is a plusz energia, erre utal az ismert rigmus is: Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik. Érdekesség, hogy a püspökfalat kifejezés is Márton napjához köthető, ugyanis a liba zsíros részéből jellemzően a hátsó fertályából küldtek a népek a papnak is.

Készüljünk hát a zimankóra és a böjti napokra egy bőséges liba-lakomával!