A fenti címmel nyílt vándorkiállítás 2024. szeptember 6-án 10 órakor a Lehel Csarnok földszintjén.
A Vásárcsarnokok és Piacok Együttműködési Forumának regionális és szakmai együttműködési programjának részeként a Lehel Csarnokba érkezett az a tárlat, amely eddig több piacon is látható volt országszerte. A Debreceni Természettár Alapítvány és a Budapest Vásárcsarnokai Kft. együttműködésének köszönhetően a Virágnyelven – Virágkiállítás most két hónapig ingyenesen tekinthető meg a Lehel Csarnokban.
A megnyitón beszédet mondott Lancz Tibor, a Lehel Csarnok vezetője és Földes Tamás, a Budapest Vásárcsarnokai Kft. ügyvezető igazgatója mondott beszédett az összegyűlt kerületi érdeklődők előtt, majd apró figyelmességgel – rukkola csírával – kedveskedtek a látogatóknak.